Érdekes közegben nőttem fel: megszokottak voltak nálunk a keleti blokk méltán elfelejtett járművei. Eleinte muszájból (nem tellett Trabantnál többre), később hobbiból (vehettünk volna rendes autót is, de a "púpos" Wartburg olyan szép).
Egyszer apukám elém állt: hozzak neki polikarbonátot a Trabant Tramp nevű, értelmezhetetlen gépjárművének oldalablakaihoz! 1 mm-es vastagságú tábla kellett, én már nem tudom, mekkora méretben, de az volt a fontos, hogy varrható legyen, hiszen egy vászontetőbe kellett beilleszteni. Akkoriban Debrecenben tanultam, ott sok mindent el lehetett érni, többek között ilyen szaküzlet is volt. Egy péntek délután elfáradtam oda, elmondtam, mit akarok és ajánlották a Vivak nevű terméket. Ahogy ők fogalmaztak: a plexi és a polikarbonát szerelemgyereke, hajlítható és melegen varrható, mint a PC, de olyan víztiszta és kopásálló, mint a PMMA. Ez kell nekem!
Csak ezt ők nem szabták. Leszek kedves megvenni a teljes, 2500x1250 mm-es táblát. Jó áron volt. megvettem. Feltekerték, leragasztották, jó utat! Hónom alá kap... B***ki, ez nagy! Szóval vállamra vettem, elindultam, odavertem a busz ajtajához (elsőajtós felszállás), nem fértem el vele és már akkor sejtettem: ebből baj lesz. Kimentem a koliba (Vámospércsi Úti Kalandpark és Élményfürdő), felvettem a hazautazós bőröndömet, irány a Nagyállomás!
A buszt még valahogy megoldottam, addigra rájöttem, hogy felszálláskor függőlegesen kell tartani a félméteresnél nagyobb átmérőjű, méteresnél hosszabb hengert és ölelni kell két kézzel, mintha nagyon szeretném. Akkor tudok vele mozogni, bár a bérlet felmutatása nagyfokú kreativitást igényelt.
A villamoson már nem volt szerencsém: FVV 1200 "Bengáli", keskeny ajtó, belül korláttal, magas lépcső. Valahogy felküzdöttem magamat, pár percig hallgattam a jármű véget nem érő haláltusáját, majd jött a Nagyállomás, végállomás megálló, leszálltam. Először én, aztán a Vivak, kicsit húzni kellett, mert elakadt a korlátban.
Ahogy leléptem, éreztem, hogy fúj a szél. Jóleső szellő volt, májust írtunk, éppen beléptünk Celsius-fokban a huszasok felső felébe, pont kellett. Ám mikor ezt a k***a nagy böhömöt megfogtam, átértékeltem a kellemes szellőről alkotott képemet. Ahogy megjött az első széllöket, belekapaszkodott ebbe az izébe és átvitt a zebrán a toronyházhoz, a második pedig belökött a földszinti pékség ajtaján, pedig kifelé nyílt. Nagy csörgés-csattogással, meglepett arccal beestem, szemmel láthatóan a pult mögött álló eladó sem értette, mit keresek itt, mikor 4 tizedmásodperccel korábban még kinn álltam, háttal az ajtónak.
"- Jó napot! Adhatok valamit? - kérdezte
- Jó napot! Hogy őszinte legyek, nem akartam bejönni, de a szél másképp döntött. De ha már itt vagyok, kérek két kiflit!"
Tök jó fej volt, ajándékba adta, mert érezte, hogy van nekem bőven bajom ezen kívül is. Pedig nem is tudta, hogy a legnagyobb problémám csak ez után jött: egy gyönyörű, kékszemű, barna hajú lány meglátott a váróteremben a feltekert böhömmel és szemmel láthatóan nem hagyta nyugodni, mi az. Odalépett hozzám és megkérdezte.
Egy évig volt a barátnőm.