Mint az előző bejegyzésben meséltem, két éve nagyszabású lakásfelújításba kezdtem, rögtön festéssel. Egyik este sokáig tartott a munka, zuhanyzás és az előszobai lámpa felfedezése után indultam az akkori albérletembe aludni. Szerencsére nem volt messze, át tudtam sétálni. Igen ám, de a nagy munkában megszomjaztam és tudtam: az albérletben csak a vízcsapra számíthatok. Úgy éreztem, jólesne valami hideg, szénsavas üdítő, így hát kis kerülővel mentem haza, a közeli éjjel-nappali kisboltot ejtettem útba.
Amivel nem számoltam: péntek este volt, talán 10 óra körül lehetett az idő, csúcson volt a látogatottság. Indult a hétvége, sokan itt szerezték be az alapozáshoz való kellékeket. Beállltam én is a sorba a kissé festékpöttyös pólómban és rövidnadrágomban, kezemben egy flakon tonikkal. Vagy gyömbérrel, a fene sem tudja már, mit vettem. Előttem és utánam is bőségesen voltak különböző méretű sörök, tömények, borok, chipsek a kosarakban.
Rámnéz a pénztáros, végigmér: kissé kócos, munkásruhás melós péntek este egy flakon üdítővel? Nem értette. Meg is kérdezte: "Valami töményet adjak hozzá?"
Végignéztem magamon, nagyot nevettem - de nem kértem töményet. Munka volt, közben nem lehet inni.